Barion Pixel

Hétköznapokon 8-17 között: 

Krízisotthon és prevenció. Mi a közös bennük?

február 19, 2024

Alapítványunk háza táján hamarosan egy babaváró otthon átadására kerül sor, amire már nagyon-nagyon régen vártunk. Hála a nagylelkű adományozók támogatásának és az aktivistáink önzetlen segítségének, ez az álom megvalósulni látszik. 

De miért is van szükség egy ilyen intézmény létrehozására?

A krízisek természetrajza

Vannak sorsok, amik biztonságban és elfogadásban születtek, és vannak olyanok, amik generációk terhei, társadalmi előítéletek, tudatlanság árnyékában próbálnak kijutni a fényre. 

A hozzánk forduló nők általában a második csoportba tartoznak. A terhességük miatt krízisbe került anyáknál sokszor nem csak a párkapcsolat szétesése, a munkahely elvesztése, hanem a lakhatás is komoly gondot okoz. Képzeljük bele magunkat egy kicsit, előítéleteinket félre téve, hogy mit érezhet az a nő, aki, miután megtudta, hogy várandós, élete legnagyobb krízisével találja szembe magát. A történet sajnos nagyon ismerős: a partner, szembesülve a várandóssággal vagy szimplán lelép, vagy az abortusszal revolverez. Közben a munkahelye, ahol vagy bejelentés nélkül, vagy napi bejelentéssel volt foglalkoztatva egyik-napról a másikra megszűnik, lévén, hogy „terhes nőre nekünk nincs szükségünk”. Napok alatt az utcán találhatja magát az a nő, aki hetekkel azelőtt még biztosnak tűnő párkapcsolatban élt, stabil munkahellyel rendelkezett és volt otthona.

Az évek során nagyon sok élettörténettel találkoztunk, azonban egy mindegyikben közös volt: úgy éreztük, ha ezek a nők és társaik megbízható, biológiai alapokon álló információkkal rendelkeztek volna a saját testük működéséről, a termékenységükről, a férfi-női kapcsolat dinamikájáról, sokkal felelőségteljesebb döntések meghozatalára lettek volna képesek. Éppen ezért alapítványunk egyik alap feladatának tekinti a prevenciót, a fiatalok elérését, meghallgatását, segítését. Ezt tudományos, biológiai, pszichológiai alapokon álló tartalommal, interaktív formában végezzük.

Személyiségfejlődés egy életen át

Az egyik legelfogadottabb, széles körben ismert és népszerű pszichoszociális modell szerint, amely Erik Erikson német pszichoanalitikus nevéhez köthető, személyiségünk fejlődése egész életünkön át tartó folyamat.  Ebben a nyolc szakaszból álló folyamat mindegyikében elénk kerül egy megoldásra váró konfliktus, melynek sikeres vagy sikertelen megélése befolyásolja a további előrelépésünket. A fejlődési krízisek sikeres megoldásából azonban minden szakaszban új énerő származik, ami a későbbi krízisek sikeres kezelésében is segíthet bennünket. De mit is jelent ez a gyakorlatban?

Vegyük a nagyon is fluid serdülőkort példának. Mik ennek az életkornak a kihívásai és a fontos feladatai? A serdülőkor a testi és hormonális változásokkal igazi hullámvasút mind a tinédzserek mind a környezetük számára. Ebben az éltkorban a fő „feladat” a személyes identitás kialakítása. Ebben az életszakaszban felértékelődik a mások véleménye, és kialakul egyfajta kép arról, hogy valójában kik is vagyunk. 

Ha a környezet által kialakított kép és az ahogy önmagunkról gondolkodunk nincs összhangban, akkor szerepzavar alakulhat ki, ami a későbbiek során a társas kapcsolatokban, vagy a foglalkozás megválasztásban is akadályozhat bennünket. Az a fiatal felnőtt lesz képes szabadon párt választani, biztonsággal elköteleződni, aki tinédzserkorban az identitását sikeresen kialakította. Mi ebben a folyamatban igyekszünk segíteni, támogatni a fiatalokat, hogy érett, felelős és boldog felnőttekké válhassanak, akik képesek szembenézni és adekvát válaszokat adni életük kihívásaira.

Lukács Réka
Meddőségi, reprodukciós és örökbefogadási szaktanácsadó

Könyvajánló:

Szülőknek, segítőknek, pedagógusoknak ajánlok két hiánypótló könyvet prevenciós témában:

  • Menstrupédia: Elsősorban 9-12 éves kislányoknak szóló szuper képregény a női ciklusról, a hormonális változásokról, az intim higiéniáról fiatalos, érdekes, olvasmányos formában. 
  • Marci kamaszodik– serdülőkori kalauz fiúknak

TIPP: Ha szülőként szeretnéd meglepni a gyermekedet egy ilyen kiadvánnyal, kérlek szánj rá időt, hogy Te magad is átolvasd, mielőtt a gyermeked kezébe adod. Ez két szempontból is hasznos lehet: egyrészt jó tudni, hogy mégis miről szól a könyv, másrészt fontos, hogy Te is egyet érts a tartalmával, és ha mégis van olyan rész, amit Te árnyalnál, vagy más kontextusban is megvilágítanál, akkor erre már előre fel tudsz készülni. 

Mindkét kiadvány megvásárolható a webáruházunkban:

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp

Közösségépítés, szemléletformálás

Együtt többet tehetünk! Nincs annál nagyobb öröm számunkra, mint amikor látjuk, hogy egy kisbaba hazatérhet szerető otthonába!

Nagylelkű támogatóink segítsége nélkül számos krízisterhes anyuka maradt volna egyedül problémájával. Legyél te is támogatója ennek a felemelő munkának!

Mentorálás

Heti rendszerességgel látogatunk el gyermekotthonokba, ahol igyekszünk minél több értékes időt együtt tölteni a fiatalokkal.

Emellett zenei programokkal, szabadidős tevékenységekkel és sok-sok élménnyel igyekszünk gazdagítani a lakók életét.

Például speciális, “Hangszín” nevet viselő zenei rendezvényünkön különböző zenei stílusokkal, zenészek életútjával, hangszerekkel ismerkedhettek meg a gyerekek, erdei táborunkban pedig öt felejthetetlen nyári napot tölthettünk el együtt a természetben, internet és térerő nélkül, rengeteg nevetéssel, játékkal, zenéléssel, beszélgetéssel, közös főzéssel.

Az élményprogramok mellett kiemelten fontos számunkra ez egyéni mentorálás, melynek keretében személyes beszélgetésekben igyekszünk olyan kérdésekben segítséget nyújtani mint pályaorientáció, továbbtanulás, jövő tervezés. Napi kapcsolattartással támogatjuk őket a tanulásban, a sportban, a viselkedési zavarok leküzdésében, hogy a lehető legjobban ki tudjanak teljesedni, és sikeres pályát tudjanak befutni.

A célunk az, hogy valamennyi állami gondoskodásban élő gyermek mellett álljon egy olyan mentor, aki személyre szabottan, a fiatal helyzetéhez, korához, kihívásaihoz, érdeklődési köréhez mérten tud neki támogatást nyújtani.

Prevenció

Te is úgy gondolod, hogy rengeteg krízis elkerülhető lenne megfelelő tájékoztatással?

Kapcsolódj be prevenciós programunkba, melynek keretében fiatalokat és szüleiket is megszólító, tudatos és értékorientált szexuális életre felkészítő kurzusokat szervezünk.

Célunk, hogy minél több helyre eljuttassuk ezt a nemzetközileg ismert, biológiai, fejlődéspszichológiai, és kötődéselméleti szempontokra épülő szexuálpedagógiai programot, melynek segítségével a serdülők felelősségteljes, döntésképes felnőttekké válhatnak, megfelelő tájékozódási képességet szerezve az őket körülvevő információáradatban.

Küzdjünk együtt azért, hogy azok a már szinte elfeledett értékek, mint a felelős szexualitás, az önértékelés újra előtérbe tudjanak kerülni, melyek oktatása ma egyre nehezebb feladatot ró pedagógusra, iskolára, szülőkre egyaránt.


Örökbefogadáson gondolkoztok?

Kedves örökbefogadni szándékozó házaspár, köszöntelek Benneteket az oldalunkon és szeretném megköszönni, hogy érdeklődtök az örökbefogadás iránt. Lehet, hogy már határozattal is rendelkeztek és várjátok az első gyermeketek megérkezését vagy éppen egy kistestvért. 

Rendkívül fontos, hogy ez a várakozási idő reményteljes legyen számotokra, ugyanakkor reális elvárásokat tudjatok támasztani magatok és a közvetítésben résztvevő szakemberek felé.

Krízisterheseket támogatunk

Szembesültél azzal, hogy várandós vagy? Váratlanul ért ez a hír? Úgy érzed, hogy nem jókor érkezik ez a gyermek vagy olyan valakitől származik, akitől te nem szeretted volna, fordulj hozzánk bizalommal!

Beszélgessünk, találkozzunk, nézzük át együtt a helyzetedet és elmondjuk neked, hogy mi miben tudunk Neked segíteni. Az elmúlt 12 évben sok hozzád hasonló fiatallal beszélgettünk és nagy részüknek tudtunk olyat mondani vagy adni, amiért ők utólag hálásak voltak és segített nekik abban a nehéz életszakaszukban, amin éppen átmentek. 

Hidd el, hogy ha megoldhatatlannak tűnik a helyzet, amibe kerültél, úgy érzed, hogy gondot jelent a méhedben fejlődő magzat, ebből a helyzetből van kiút. Szeretnénk a döntésedben támogatni, hogy olyan döntést hozhass, amit ma, holnap és 20 év múlva is fel tudsz vállalni és ami olyan része lesz a történetednek, amivel a legbelső részed is azonosulni tud.