Hétköznapokon 8-17 között: 

Pályázatok

Különféle hátránykompenzációs tevékenységekkel segítünk.

Tevékenységek

A projekt keretében különféle hátránykompenzációs tevékenységekkel segítettük a Kunhegyesen és a környező településeken mélyszegénységben élő személyeket, emellett szervezet,- és közösségfejlesztést végeztünk.

Közösségi tér létrehozása:

Önkéntesek bevonásával változatos programokat szerveztünk a gyermekek, fiatalkorúak és a felnőttek számára a projekt keretében működtetett közösségi házban. Folyamatosan segítséget nyújtottunk a helyszínen a rászorulóknak ruha és ételosztásban, hivatali ügyintézésben. Előadókat hívtunk a közösségi tér szolgáltatásait igénybe vevők által választott témákban, lehetőséget biztosítottunk tanácsadás igénybevételére.

Rendezvények szervezése:

Családi nap/ételosztás: 2018. február 25-én és 2019. február 24-én egész napos program keretében étel és ruhaosztást szerveztünk Kunhegyesen, ahol 1000 fő részére osztottunk élelmiszer csomagot, illetve meleg ételt (gulyáslevest). A rendezvényre nemcsak a településről, hanem a környező falvakból is érkeztek sokan, közel 150 önkéntes vett részt az akcióban.
Gyereknap: 2018. június 10. és 2019. május 11. Mindkét gyereknapot Kunhegyesen a Városi Sportcsarnok mellett lévő Vásártéren tartottuk 650 fő részvételével. Változatos gyermekprogramokat szerveztünk a gyermekek és a szülők számára: Kalap Jakab bábelőadás, körhinta, ugrálóvár, kézműves foglalkozások, arcfestés, lovaglás, mesesarok, 2018-ban Kalap Jakab bábelőadást, Friderika és Gesztesi Máté koncertet hallhattak az érdeklődők, majd ezt követően Kökény Attila és Gera Zoltán emelték a rendezvény színvonalát, akik mindketten emberbaráti szeretetből vállalták a fellépést. 2019-ben az Új Forrás zenekar és Cserpes Abigél énekelt Gesztesi Mátéval. Mindkét évben étel- és ajándék osztásra is sor került.
Nyári tábort szerveztünk július 2. és július 7. között, valamint 2019. július 15. és július 20. között Tiszaörsön 30 fő hátrányos helyzetű gyermekek és családtagjaik számára, Papp Ignác lelkész vezetésével. A programok között szerepelt: zenei-, sport- és kézműves foglalkozások, kirándulás, tábortűz, csónakázás a Tisza tavon.
Mikulásműsor: 2018. december 9-én és 2019. december 8-án zenés rendezvény keretében a Szeretetszolgálat Mikulása a Városi Sportcsarnokban 250 kisgyermek részére osztott ajándék- és gyümölcs csomagot.

Akkreditált képzések szervezése:

Konfliktuskezelés a hétköznapokban – 30 óra, 2 x 15 fő részére (E-000439/2014/D010) A képzésben a résztvevők módszereket és megoldásokat kaphattak a konfliktusok felismerésére, megoldására, és konstruktív kezelésére.
A kommunikáció, mint hatékony információcsere – 30 óra, 2 x 15 fő részére (E-000439/2014/D075) A képzés során előtérbe kerültek a kommunikációs modellnek azon elemei, amelyek félreértéseket szülhetnek, valamint ezen félreértések elkerülésére szolgáló technikák.

Közös jövő EFOP-1.3.7-17-2017-00089.

(A pályázati konstrukció elnevezése: A társadalmi kohézió erősítése az egyházak és civil szervezetek közösségfejlesztő tevékenységének bővítésével)

Támogatási összeg:

Konzorcium vezető:
Várva Várt Alapítvány: 8 240 800,- Ft
Konzorciumi partnerek:
HISZ Szeretetszolgálat: 35 580 000,- Ft
Szolidaritás Egyesület: 6 176 800,- Ft
A projekt megvalósításának ideje: 2018. január 1-től 2020. március 31.
A támogatási intenzitás: 100 %

Hogyan segítünk?

Ismerd meg a Várva Várt Alapítvány közhasznú munkáját!

1500+

nehéz helyzetbe került családnak segítettünk

Krízisterheseket támogatunk

Segítünk azoknak, akik kritikus anyagi, családi vagy más körülmények miatt úgy érzik, nem tudják vállalni kisbabájukat.

Segítjük az örökbefogadást

Támogatjuk azokat a párokat, akik vállalják egy nehéz sorsú gyermek felnevelésének felelősségét.

400+

gyermek hazakerülésében segítettünk

1000+

tinédzserrel beszélgettünk

Prevenciós előadásokat tartunk

Rengeteg krízis elkerülhető lenne, ezért fontosnak tartjuk a tudatos és értékorientált szexuális életre felkészítő előadások szervezését fiatalok számára.

Alapítványunk számokban

0 +

éve
működünk

0 +

városban
van aktivistánk

0 +

önkéntessel
dolgozunk

Néhány visszajelzés a munkánkról

“Köszönöm, hogy vannak. Áldom azt a napot mikor felléptem az internetre és megtaláltam önöket és írtam egy üzenetet. Köszönök mindent, amit értem és a kislányomért és a születendő babáért tesznek. Nagyon köszönöm!”
“Nagyon hálás vagyok nektek, nélkületek semmiképp sem lett volna részem ebben a csodában minden nap”

Kövess minket közösségi oldalainkon

Mivel tudsz támogati a social médiában? Kövess be minket, like-olj, szólj hozzá és ha egyet értesz vele, oszd meg tartalmainkat!

Írj nekünk​

Akár segítséget szeretnél kérni terhességeddel kapcsolatban, vagy más témában keresel minket, írj nekünk és felvesszük Veled a kapcsolatot!

Főoldal
kezek filter nélkül

Üzeneted elküldésével automatikusan elfogadod a Várva Várt Alapítvány adatkezelési nyilatkozatát.

Maradjunk kapcsolatban

Értesülj minden új izgalmas kezdeményezésünkről és az aktuális híreinkről!

Kövess minket social media felületeinken:

Közösségépítés, szemléletformálás

Együtt többet tehetünk! Nincs annál nagyobb öröm számunkra, mint amikor látjuk, hogy egy kisbaba hazatérhet szerető otthonába!

Nagylelkű támogatóink segítsége nélkül számos krízisterhes anyuka maradt volna egyedül problémájával. Legyél te is támogatója ennek a felemelő munkának!

Mentorálás

Heti rendszerességgel látogatunk el gyermekotthonokba, ahol igyekszünk minél több értékes időt együtt tölteni a fiatalokkal.

Emellett zenei programokkal, szabadidős tevékenységekkel és sok-sok élménnyel igyekszünk gazdagítani a lakók életét.

Például speciális, “Hangszín” nevet viselő zenei rendezvényünkön különböző zenei stílusokkal, zenészek életútjával, hangszerekkel ismerkedhettek meg a gyerekek, erdei táborunkban pedig öt felejthetetlen nyári napot tölthettünk el együtt a természetben, internet és térerő nélkül, rengeteg nevetéssel, játékkal, zenéléssel, beszélgetéssel, közös főzéssel.

Az élményprogramok mellett kiemelten fontos számunkra ez egyéni mentorálás, melynek keretében személyes beszélgetésekben igyekszünk olyan kérdésekben segítséget nyújtani mint pályaorientáció, továbbtanulás, jövő tervezés. Napi kapcsolattartással támogatjuk őket a tanulásban, a sportban, a viselkedési zavarok leküzdésében, hogy a lehető legjobban ki tudjanak teljesedni, és sikeres pályát tudjanak befutni.

A célunk az, hogy valamennyi állami gondoskodásban élő gyermek mellett álljon egy olyan mentor, aki személyre szabottan, a fiatal helyzetéhez, korához, kihívásaihoz, érdeklődési köréhez mérten tud neki támogatást nyújtani.

Prevenció

Te is úgy gondolod, hogy rengeteg krízis elkerülhető lenne megfelelő tájékoztatással?

Kapcsolódj be prevenciós programunkba, melynek keretében fiatalokat és szüleiket is megszólító, tudatos és értékorientált szexuális életre felkészítő kurzusokat szervezünk.

Célunk, hogy minél több helyre eljuttassuk ezt a nemzetközileg ismert, biológiai, fejlődéspszichológiai, és kötődéselméleti szempontokra épülő szexuálpedagógiai programot, melynek segítségével a serdülők felelősségteljes, döntésképes felnőttekké válhatnak, megfelelő tájékozódási képességet szerezve az őket körülvevő információáradatban.

Küzdjünk együtt azért, hogy azok a már szinte elfeledett értékek, mint a felelős szexualitás, az önértékelés újra előtérbe tudjanak kerülni, melyek oktatása ma egyre nehezebb feladatot ró pedagógusra, iskolára, szülőkre egyaránt.


Örökbefogadáson gondolkoztok?

Kedves örökbefogadni szándékozó házaspár, köszöntelek Benneteket az oldalunkon és szeretném megköszönni, hogy érdeklődtök az örökbefogadás iránt. Lehet, hogy már határozattal is rendelkeztek és várjátok az első gyermeketek megérkezését vagy éppen egy kistestvért. 

Rendkívül fontos, hogy ez a várakozási idő reményteljes legyen számotokra, ugyanakkor reális elvárásokat tudjatok támasztani magatok és a közvetítésben résztvevő szakemberek felé.

Krízisterheseket támogatunk

Szembesültél azzal, hogy várandós vagy? Váratlanul ért ez a hír? Úgy érzed, hogy nem jókor érkezik ez a gyermek vagy olyan valakitől származik, akitől te nem szeretted volna, fordulj hozzánk bizalommal!

Beszélgessünk, találkozzunk, nézzük át együtt a helyzetedet és elmondjuk neked, hogy mi miben tudunk Neked segíteni. Az elmúlt 12 évben sok hozzád hasonló fiatallal beszélgettünk és nagy részüknek tudtunk olyat mondani vagy adni, amiért ők utólag hálásak voltak és segített nekik abban a nehéz életszakaszukban, amin éppen átmentek. 

Hidd el, hogy ha megoldhatatlannak tűnik a helyzet, amibe kerültél, úgy érzed, hogy gondot jelent a méhedben fejlődő magzat, ebből a helyzetből van kiút. Szeretnénk a döntésedben támogatni, hogy olyan döntést hozhass, amit ma, holnap és 20 év múlva is fel tudsz vállalni és ami olyan része lesz a történetednek, amivel a legbelső részed is azonosulni tud.