fbpx
+36 30 329 7315 hétköznapokon
8-17 óra között
Segítséget kérek
Oldal kiválasztása

Váradi Méri

Váradi Méri NEM SZÜLETETT MEG. Mégis odaálltak mellé ismert magyar emberek: Halász Judit, Gundel Takács Gábor, Dr. Kemény Dénes, Lackfi János és felesége Juli, Rost Andrea, Mező Misi, Básti Juli, Puskás Tamás.

Váradi Méri történetéről a szerzővel, Pajor Tamással beszélgettünk.

– Hogy született meg benned ez a dal?

– Nagyon fontosnak tartom ezt a témát és eldöntöttem, hogy írok erről. Ezután valahogy felderengett, hogy úgy lehetne a legmegrázóbban megközelíteni a témát, hogy feltételes módban beszélünk valakiről, aki megszülethetett volna.

Utána jött a név, amely gyakori, de mégsem annyira. Aztán ez a név egy kis módosuláson is átment és utána bomlott ki a szöveg teljességében. Szentkirályi Gyuri zeneszerző barátom pedig először egy másik zenét ajánlott hozzá és miután már rögzítettük a stúdióban a nagy részét, utána döntöttünk a változtatás, vagyis egy teljesen új zene mellett, de megérte.

– Honnan jöt az ötlet, hogy víz alatti forgatással mutassátok be a témát?

– Az én ötletem volt és ragaszkodtam hozzá végig, éreztem, hogy így lesz jó és hála Istennek, most már látjuk is az eredményt, pedig volt több más variáció is. 

A vízalatti megoldás több előnnyel is kecsegtetett. Először is eleve egy nagyon attraktív, látványos térbe helyezi az eseményeket, másodszor pedig a színészi játék terheit csökkenti, márpedig mindenképpen el akartuk kerülni ezen a területen a hibát. Ezentúl pedig a közegellenállás miatt a víz eleve egy lassított mozgást eredményez, amely esetünkben pozitívan járult hozzá az összhatáshoz.

– Ez a technika még világszinten is ritkaság, külösösen ilyen színvonalon. Kik segítettek ebben?

A főszerepet Kovács Hajnalka profi szinkronúszó játsza, a klipet fiam, Pajor Kristóf rendezte, Fábián Éva és Németh Tamás gyártásvezetésével.

De visszatérve még a zenei alapra, Szentkirályi Gyuri zeneszerzői munkáját Németh Gergő és ifj. Balogh Ferenc zenei produceri munkája egészítette ki.

– Egyes statisztikák szerint töbszázezer nő életében történt abortusz. Ráadásul nemcsak ők, hanem a párjuk is ugyanennyire érintettek. Nem gondolod, hogy ezzel a dallal fájdalmat okozol nekik?

– Jó kérdés. Lehet, hogy fájdalmat okozok, de egyáltalán nem ez a célom, hanem az igazság kimondása, amelyik őszinte szembenézést és helyes változásokat eredményezhet. Ezentúl pedig segítségnyújtás azoknak, akik pont most egy krízishelyzetben vannak és dönteniük kell. Ez a dal azért készült, hogy jól döntsenek, hogy megszülethessenek azok a „Váradi Mérik”, akiknek élniük kell, mert aki megfogan, az már valaki és mindenki egy senki más.

Váradi Méri

Úgy hívták volna, hogy Váradi Méri

De nem hagyták tovább mint pár napig élni 

Az anyaméh csapda, halálra ítéli

Nincs már ami védi, nincs Váradi Méri

Eltűnt, mint egy átlag lélegzetvétel

Szemüveg pára, amit véletlen szégyell az ember 

Dacolva az életveszéllyel

Mint a kert, ha jég verte széjjel

Három szép gyermeke született volna 

És lett volna itt még rengeteg dolga

Menni a boltba vagy akár a holdra 

Vagy bármi, amit hordoz az emberi volta

De anyja, akit éjjel egy idegen vitt haza 

És kísérte őket a bérház liftszaga

Egy hónapra rá csak izzad a rendelőben

Hol közlik, jön a kisbaba

Az ég, ez a fenséges szól most hozzád

És a Föld, ami megtörtént sorsokból áll

Csak nézd, hogy az éjben hány csillag szór fényt

Te vagy ott milliárdok közt egyetlenként, hogy élj

Viharszürke hajnal, beállt a város 

A szeretet emigrált, a világ hiányos 

Fa bólogat a szélben, mint metál gitáros 

Az előbb sötét volt, de már világos

Vesztes, ki vágyait éli, mondom már aki érti, 

Maradt még számla, pár havi téli 

Szólna a szomszéd Bánlaki néni

Ha lenne Váradi Méri

Könnyen tanult volna meg harmonikázni 

Sziklára mászni vagy arról vitázni,

Hogy meló vagy mázli 

Ha valaki olyan, hogy mindent úgy könnyen az ujjából ráz ki

Lehetett volna egy szabad csellengő

Arc, aki kilóg a csapatszellemből 

De a rossz hangra mindig akad felmentő

Így nem láthatott eget, túl hamar elment ő

Az ég, ez a fenséges szól most hozzád

És a Föld, ami megtörtént sorsokból áll

Csak nézd, hogy az éjben hány csillag szór fényt

Te vagy ott milliárdok közt egyetlenként, hogy élj

Legyetek vízterhes parti homokszemek

Miket nem fújhatnak el a konok szelek

Mert aki gyilkolni készül, holott szeret

Az maga előtt majd csak gonosz lehet

A tudás fája után fáj a tudás 

A bukás után más a pályafutás 

A tudás fája után fáj a tudás 

A bukás után más a pályafutás 

Az ég, ez a fenséges szól most hozzád

És a Föld, ami megtörtént sorsokból áll

Csak nézd, hogy az éjben hány csillag szór fényt

Te vagy ott milliárdok közt egyetlenként, hogy élj

Zene: Szentkirályi György

Szöveg, rap: Pajor Tamás

Zenei producer: Németh Gergely, ifj. Balogh Ferenc

Ének: Szabó-Szende Fanni

Vokál: Szabó-Szende Fanni, Fejes Zoltán

Hangmérnöki munkák: Fejes Norbert, Kocsis Zsolt, Fejős “Bob” Tibor, ifj. Balogh Ferenc

Mastering: Fejős “Bob” Tibor

Főszereplő: Kovács Hajnalka

Rendező: Pajor Kristóf

Operatőr: Miklauzic Márton

Gyártásvezető: Krasznai-Fábián Éva, Németh Tamás

Rendezőasszisztens: Krasznai-Fábián Éva

Fővilágosító: Krasznai László

Technikus: Gáll Péter

Smink, ruha: Németh Salomé

Kellék: Rigó Péter

Asszisztens: Csuhaj Miklós

Best boy: Kiss József

Dimmer operátor: Tóth Dániel

Világosítók: Csürke Benjámin, Huszár Richárd, Maró Vilmos

Munkavédelmi tanácsadó: Papp János

Búvár felügyelő: Németh Gergely

Készült Magyarország Kormánya megbízásából az Európai Unió támogatásával.

A projektet a TÍZVÁROS Alapítvány és a HISZ valósítja meg a VÁRVA VÁRT ALAPÍTVÁNY szakmai közreműködésével.

0