Barion Pixel

Hétköznapokon 8-17 között: 

Egy lépés az életért.
Lépj te is!

Anyaotthonunk építése és Mentorprogramunk támogatása.

Mivel foglalkozik a Várva Várt Alapítvány?

Alapítványunk elsősorban krízishelyzetbe került várandósokkal és kisgyermeket gondozó családokkal foglalkozik. Célunk, hogy minden megfogant gyermek várva várt személyként tudjon megszületni és felnőni!

A területi védőnőkkel és családvédelmi szakemberekkel együttműködve mindent megteszünk azért, hogy a gyermekek a vér szerinti családjukban tudjanak maradni. Viszont ha valamiért ez nem lehetséges, akkor családba fogadásban vagy nyílt örökbefogadásban nyújtunk segítséget.

Családvédelmi munkánk során gyermekotthonban élő gyermekek és fiatalok mentorálásában is aktívan részt veszünk.

Kampányunk célja

Anyaotthon építésének támogatása

Egyik fontos tervünk, hogy a krízishelyzetbe került kismamák számára biztonságos menedéket tudjunk nyújtani. Ezért budapesti csoportunk belekezdett egy anyaotthon építésébe. Jelenlegi adománygyűjtő kampányunk célja, hogy ez az otthon mielőbb megnyithassa kapuit a segítségre szoruló kismamák számára.

Mentorprogram támogatása

Mentorprogramunk jelenleg több gyermekotthonban van jelen, ahol állami gondozott gyermekek és fiatalok mentorálását végzik állandó jelleggel. A tavalyi évhez hasonlóan idén is szeretnénk lehetőséget biztosítani a gyermekek nyári táboroztatására.

Mit teszünk mi ezért?

Egyre bővülő sportcsapatunk a tömegsport rendezvényeken való megjelenéssel igyekszik minél több emberhez eljuttatni a szükségben lévők segélykiáltását, és elérni a fentebb kitűzött célokat.

vva-wizzair-futas

A Várva Várt Alapítvány és a Szolgálati Agarak futócsapatainak közös célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy minden gyermek élete hosszú és kalandos lehet, ha segítünk neki rajthoz állni és pályán maradni.

Hogyan tudsz támogatni bennünket?

Ha szívesen képviselnéd futásoddal a Várva Várt Alapítványt, nincs más dolgod, mint…

vva-tamogatoi-sportrendezveny-jelentkezes

Nevezz, fuss, támogass!

Így tudsz nevezni online:

  • Látogass el a BSI oldalára.
  • Regisztrálj vagy lépj be a meglévő fiókoddal.
  • Nevezz be az általad kiválasztott versenyen és távon.
  • A Csapat/Cégnévnél tüntesd fel, hogy Várva Várt Alapítvány.
  • Nevezés után írj nekünk, hogy melyik versenyen számíthatunk a támogatásodra.
  • Majd a helyszínen vásárold meg standunknál az „Egy lépés az életért. Lépj te is!” technikai futópólónkat, és fuss benne minél többször! (A pólóvásárlás nem feltétele a futással való támogatásnak.)

Ha a sportolás még várat magára, fogadj örökbe egy kilométert!

Ezt a futóversenyen a sátrunknál, vagy a 11600006-00000000-99728771 Erste Bankos számlaszámunkra való utalással is megteheted! Közleményben kérjük tüntesd fel: “VVA SPORT TÁMOGATÁS”.

Alapítványunk közhasznú ezért, ha cégként támogatod munkánkat. A támogatás összegéről támogatási igazolást tudunk kiállítani, amellyel csökkentheted céged adóalapját. Kérjük, amennyiben támogattad munkánkat, küldd el a céges adataidat és elérhetőségeidet az iroda@varvavart.hu email címre, így az adóigazolást kollégáink elkészíthetik Neked.

Hol találkozhatsz velünk 2023-ban?

Előreláthatólag a következő sporteseményeken találkozhatsz velünk:

Aktuális adománygyűjtési céljainkról a verseny előtt tájékozódhatsz. 

Ha szívesen csatlakoznál, segítenél, vagy csak kérdésed van, írj nekünk!

Galéria

Nevezz, fuss, támogass vagy fogadj örökbe egy kilométert!

Mivel tudsz még segíteni?

Várandós ismerősöd krízishelyzetbe került?

Vedd fel velünk a kapcsolatot, és megpróbálunk segíteni!

Kövess minket a social média oldalainkon!

Lájkold Facebook oldalunkat és iratkozz fel csatornáinkra!

Ha van rá lehetőséged, küldj tárgyi adományokat!

Eljuttatjuk a nálunk segítséget kérő rászoruló családok részére.

Vegyél részt sport rendezvényeinken!

Fuss velünk, vagy úszd át velünk a Balatont!

Terjeszd háziorvosi rendelőkben!

Segíts minél több emberhez eljuttatni üzeneteinket.

Szervezz felvilágosító órát osztályodban!

Szakembereink beszélnek a felelős szexuális életről.

Néhány visszajelzés a munkánkról

“Köszönöm, hogy vannak. Áldom azt a napot mikor felléptem az internetre és megtaláltam önöket és írtam egy üzenetet. Köszönök mindent, amit értem és a kislányomért és a születendő babáért tesznek. Nagyon köszönöm!”
“Nagyon hálás vagyok nektek, nélkületek semmiképp sem lett volna részem ebben a csodában minden nap”

Kövess minket közösségi oldalainkon

Mivel tudsz támogati a social médiában? Kövess be minket, like-olj, szólj hozzá és ha egyet értesz vele, oszd meg tartalmainkat!

Írj nekünk​

Akár segítséget szeretnél kérni terhességeddel kapcsolatban, vagy más témában keresel minket, írj nekünk és felvesszük Veled a kapcsolatot!

Főoldal
kezek filter nélkül

Üzeneted elküldésével automatikusan elfogadod a Várva Várt Alapítvány adatkezelési nyilatkozatát.

Jótettek szülik a hősöket!

A hősök nem születnek, hanem tetteik által válnak hőssé. Ehhez elég a kicsi, de jó cselekedet – mert a tett nagyságát nem az méri, aki adja, hanem az, aki kapja. Ma lehetőséget adunk, hogy akár egy pillanatra is hőssé váljon azok számára, akiknek szükségük van az Ön segítségére! Ha a projekt felkeltette érdeklődését, több információt az alábbi linken találhat.

Maradjunk kapcsolatban

Értesülj minden új izgalmas kezdeményezésünkről és az aktuális híreinkről!

Kövess minket social media felületeinken:

Közösségépítés, szemléletformálás

Együtt többet tehetünk! Nincs annál nagyobb öröm számunkra, mint amikor látjuk, hogy egy kisbaba hazatérhet szerető otthonába!

Nagylelkű támogatóink segítsége nélkül számos krízisterhes anyuka maradt volna egyedül problémájával. Legyél te is támogatója ennek a felemelő munkának!

Mentorálás

Heti rendszerességgel látogatunk el gyermekotthonokba, ahol igyekszünk minél több értékes időt együtt tölteni a fiatalokkal.

Emellett zenei programokkal, szabadidős tevékenységekkel és sok-sok élménnyel igyekszünk gazdagítani a lakók életét.

Például speciális, “Hangszín” nevet viselő zenei rendezvényünkön különböző zenei stílusokkal, zenészek életútjával, hangszerekkel ismerkedhettek meg a gyerekek, erdei táborunkban pedig öt felejthetetlen nyári napot tölthettünk el együtt a természetben, internet és térerő nélkül, rengeteg nevetéssel, játékkal, zenéléssel, beszélgetéssel, közös főzéssel.

Az élményprogramok mellett kiemelten fontos számunkra ez egyéni mentorálás, melynek keretében személyes beszélgetésekben igyekszünk olyan kérdésekben segítséget nyújtani mint pályaorientáció, továbbtanulás, jövő tervezés. Napi kapcsolattartással támogatjuk őket a tanulásban, a sportban, a viselkedési zavarok leküzdésében, hogy a lehető legjobban ki tudjanak teljesedni, és sikeres pályát tudjanak befutni.

A célunk az, hogy valamennyi állami gondoskodásban élő gyermek mellett álljon egy olyan mentor, aki személyre szabottan, a fiatal helyzetéhez, korához, kihívásaihoz, érdeklődési köréhez mérten tud neki támogatást nyújtani.

Prevenció

Te is úgy gondolod, hogy rengeteg krízis elkerülhető lenne megfelelő tájékoztatással?

Kapcsolódj be prevenciós programunkba, melynek keretében fiatalokat és szüleiket is megszólító, tudatos és értékorientált szexuális életre felkészítő kurzusokat szervezünk.

Célunk, hogy minél több helyre eljuttassuk ezt a nemzetközileg ismert, biológiai, fejlődéspszichológiai, és kötődéselméleti szempontokra épülő szexuálpedagógiai programot, melynek segítségével a serdülők felelősségteljes, döntésképes felnőttekké válhatnak, megfelelő tájékozódási képességet szerezve az őket körülvevő információáradatban.

Küzdjünk együtt azért, hogy azok a már szinte elfeledett értékek, mint a felelős szexualitás, az önértékelés újra előtérbe tudjanak kerülni, melyek oktatása ma egyre nehezebb feladatot ró pedagógusra, iskolára, szülőkre egyaránt.


Örökbefogadáson gondolkoztok?

Kedves örökbefogadni szándékozó házaspár, köszöntelek Benneteket az oldalunkon és szeretném megköszönni, hogy érdeklődtök az örökbefogadás iránt. Lehet, hogy már határozattal is rendelkeztek és várjátok az első gyermeketek megérkezését vagy éppen egy kistestvért. 

Rendkívül fontos, hogy ez a várakozási idő reményteljes legyen számotokra, ugyanakkor reális elvárásokat tudjatok támasztani magatok és a közvetítésben résztvevő szakemberek felé.

Krízisterheseket támogatunk

Szembesültél azzal, hogy várandós vagy? Váratlanul ért ez a hír? Úgy érzed, hogy nem jókor érkezik ez a gyermek vagy olyan valakitől származik, akitől te nem szeretted volna, fordulj hozzánk bizalommal!

Beszélgessünk, találkozzunk, nézzük át együtt a helyzetedet és elmondjuk neked, hogy mi miben tudunk Neked segíteni. Az elmúlt 12 évben sok hozzád hasonló fiatallal beszélgettünk és nagy részüknek tudtunk olyat mondani vagy adni, amiért ők utólag hálásak voltak és segített nekik abban a nehéz életszakaszukban, amin éppen átmentek. 

Hidd el, hogy ha megoldhatatlannak tűnik a helyzet, amibe kerültél, úgy érzed, hogy gondot jelent a méhedben fejlődő magzat, ebből a helyzetből van kiút. Szeretnénk a döntésedben támogatni, hogy olyan döntést hozhass, amit ma, holnap és 20 év múlva is fel tudsz vállalni és ami olyan része lesz a történetednek, amivel a legbelső részed is azonosulni tud.