Nevelőszülőnek lenni

Kakstedterék a főváros egyik külső kerületében, kertes családi házban élnek. Az udvaron heverő gyermekjátékok már messziről kijelölik a hozzájuk vezető utat. József, a családfő főállásban a MÁV-nál dolgozik több műszakban forgalmistaként, másodállásban pedig üzletkötő az egyik nagy múltú biztosítótársaságnál. Tünde, a felesége főállású édesanya és nevelőszülő, aki nap mint nap odaadóan gondoskodik a rá bízott gyerekekről. Otthonuk meghitt és barátságos hangulatot áraszt, nappalijukba belépve különleges életkép fogad. Bizony beletelik egy kis időbe, amíg kibogozzuk a családtagok között fennálló kötelékeket.

A szobában először két egymás mellett ülő, mosolygós kisbabát pillantunk meg, ők az egyéves ikrek. Mellettük testvérük, egy hároméves kislány hintázik, miközben egy ötéves csöppség a babaétkészletéből származó pohárkákból kínálgat bennünket kedvesen.

Ők négyen átmeneti nevelésben részesülnek Kakstedteréknél, vagyis Tünde és József a kicsik nevelőszülei. A család azonban ennél sokkal népesebb. A házaspárnak a négy nevelt mellett négy saját és egy örökbe fogadott gyermeke is van. Bár közülük ketten már külön háztartásban élnek, ha látogatóba hazatérnek, a szülőkkel együtt 11-en ülik körbe az asztalt.

Míg a házaspárral beszélgetünk, nagylányaik, a 24 éves Imola és a 18 éves Naómi foglalkoznak a kicsikkel. Kamaszkorú öccsük, Salamon iskolai elfoglaltságai miatt éppen nem tartózkodik otthon.

Tünde és József hat évvel ezelőtt döntötték el, hogy nevelőszülők lesznek.

Bár főként én vagyok itthon a gyerekekkel, a munkából mindenki kiveszi a részét – meséli a családanya. – A saját gyerekeink szó szerint belenőttek ebbe a nagycsaládos életbe, így számukra természetes, hogy nevelőszülők is vagyunk. Amikor délután hazaérnek a munkából vagy az iskolából, automatikusan tudják, hogy mi a dolguk, nagyon sokat segítenek. Szükség is van rá, hiszen különböző családi hátterű, eltérő személyiségű gyerekek mindennapjait kell összehangolnunk. A gyermeknevelés 24 órás szolgálat, de szívesen csináljuk, hiszen erre tettük fel az életünket.

József úgy véli, a nevelőszülőségben az a legnehezebb, hogy a vér szerinti szülőkkel úgy kell tartani a kapcsolatot, hogy a gyerekek lehetőleg ne sérüljenek a láthatások során. Ez senkinek sem könnyű feladat. Ilyenkor ugyanis a biológiai szülők is szenvednek, hiszen előbb-utóbb szembe kell nézniük saját helyzetükkel. Gyakran szégyellik magukat, lelkiismeret-furdalásuk van. Ezek a szülők számos esetben azért kérik gyermekük számára az állami gondoskodást, mert maguk nem tudnak megfelelő családi hátteret biztosítani. Ennek ellenére reménykednek abban, hogy egyszer majd újra magukhoz vehetik gyermekeiket. A nevelőszülők ebben az átmeneti időszakban nyújtanak segítséget.

József elmeséli, hogy tőlük már három gyermek került vissza saját, illetve örökbe fogadó családokhoz. Bár nevelőszülőkként ezt sikertörténetnek tartják, az elszakadás mindig nehéz, a gyerekekkel pedig a mai napig tartják a kapcsolatot. Ha megkérdezik tőlük, hány gyerekük van, a jelenlegi kilenchez mindig odasorolják azokat a kicsiket is, akik ugyan már nem élnek velük, de egykor családtagoknak számítottak.

Előfordul azonban az is, hogy a gyerekek – a feltételek hiánya miatt – sem a vér szerinti szüleikhez, sem örökbe fogadókhoz nem kerülnek. Ezekben az esetekben 18 éves korukig a nevelőszülők gondoskodnak róluk. József azt is hangsúlyozza, hogy a nagykorúság elérésekor még több állami támogatásra lenne szükség ahhoz, hogy a fiatalok eséllyel kezdhessék el önálló életüket.

Visszagondolva az elmúlt évekre, úgy érezzük, hogy a nevelőszülőség vállalásával érzelmileg olyan mértékben gazdagodtunk, hogy az messze túlszárnyalta a kezdeti várakozásainkat. Pontosan emlékszem arra a hat évvel ezelőtti pillanatra, amikor felfigyeltem egy újsághirdetésre, amelyben nevelőszülőket kerestek. Egymásra néztünk a feleségemmel, és azonnal tudtuk, hogy ez lesz a hivatásunk. Így kezdődött. A gyerekek kisbaba koruktól a családunk tagjai, egyformán szeretjük őket, nem teszünk köztük különbséget.

Kakstedterék szerint a társadalom nem becsüli meg kellőképpen az általuk választott hivatást. Tapasztalataik szerint sokan – főként tudatlanságból – úgy gondolják, hogy a nevelőszülők anyagi haszonszerzés céljából veszik magukhoz az állami gondoskodásban részesülő gyermekeket. Ők maguk is voltak már céltáblái ilyen jellegű bírálatoknak. Nem tudják, és nem is akarják folyamatosan bizonygatni ennek az ellenkezőjét, azt viszont határozottan kijelentik, hogy egyetlen pillanatra sem bánták meg elhatározásukat. Úgy vélik, hogy nevelt gyermekeik egészséges fejlődése, magabiztossága és őszinte kötődése őket igazolja.

A cikk forrása: Szabó Judit/Demokrata