fbpx

Az életet érdemes megmenteni

2017 novemberében Mean Armannál 22 hetes és 5 napos terhesként beindult a szülés. Az orvosok a szülőket arról tájékoztatták, hogy a baba csak pár órát fog élni. Benson életben maradt, és életvidám gyermekké cseperedett.

Benson születési súlya alig volt több fél kilónál.

Az orvosok azt gondolták, hogy meg fog halni, és életképes sem lesz, ezért melegen sem tartották, csak otthagyták az anyukája mellkasán.

A szülei azonban kitartottak amellett, hogy Benson élete Isten kezében van, nem az orvosokéban.

Öt órával születése után, amikor a baba még mindig életben volt, akkor döntött úgy az orvosi csapat, hogy segíteni fognak neki.

„Mindannyian arra számítottak, hogy születése után egy órával meg fog halni.

De miután öt óra elteltével is szabályosan lélegzett, és a szíve is egészségesen vert, megmondtuk az orvosoknak, hogy nem fogjuk magára hagyni” írta Facebook bejegyzésében Artman.”…

„Csak azért kaptunk segítséget, mert mindannyian csodálkoztak azon, hogy mennyire jól tartja magát, különben az ilyen korán született babáknál semmiféle erőfeszítést sem tesznek annak érdekében, hogy segítsenek.”

Miután látták, hogy Benson jól reagál az orvosi segítségre, átvitték egy másik osztályra, ahol jobb felszerelések voltak kifejezetten koraszülötteknek.

Benson hat hónapot töltött ezen az osztályon, mire megkapta az engedélyt, hogy hazatérhessen három nővéréhez.

Három évvel később aktív, életvidám gyermekké cseperedett, foglalkoztatja az ábécé, a számok világa, szereti a könyveket, a tiszta, friss levegőt, egyre jobban fejlődik a beszédkészsége, okos, engedelmes és együttérző.

A szíve teljesen rendben működik.

Benson továbbra is sok meglepetést okoz az orvosoknak a fejlődésében, szülei  nagy örömére, akik minden dicsőséget Istennek adnak ezért.

Mára a 21 hetesen születetteknek is van esélyük a túlélésre, ha megfelelő orvosi ellátásban részesülnek.

Amerikában és a világon mindenhol egyre növekszik azon kórházak száma, ahol képesek ellátni ilyen koraszülött csecsemőket, mivel egyre több orvos ébred rá arra, hogy a megfelelő felszereléssel életeket tudnak menteni.

Benson erre egy élő példa.

Az egykor oly törékeny csecsemő, aki mára egy igen érdeklődő totyogóvá növekedett, Benson reménysugárt ad a korszülött csecsemőknek és bizonyítja azt, hogy az életet érdemes megmenteni.

Forrás: liveaction.org
Fordította: Hubert Niki – Várva Várt Alapítvány
0
    0
    Kosár
    A kosár üresTovább vásárolok