Mindenki nyer az örökbefogadással?

András és Rita boldog párként már 6 éve „próbálkoztak”, amikor is kiderült, hogy természetes úton nem lehet gyermekük. Rövid gondolkozás után meghozták a döntést: örökbefogadnak. Döntésükben jelentős szerepet játszott, hogy szinte hetente találkoztak közeli ismerőseik boldog, örökbefogadott gyerekeivel.

„Az anyaság utáni vágy olyan erős volt bennem, hogy mindent meg akartam tenni azért, hogy babám lehessen”

– mesélte Rita, aki türelmesen megvárta, hogy sikeres közgazdász férje is ráálljon a „valaki más porontyát fogjuk befogadni?” útra.

„Egyszer egy bababolt kirakatában megláttam egy 8cm hosszú, világoskék kötött babacipőt és nem tudtam levenni róla a szemem miközben potyogtak a könnyeim.”

Ez volt az a pont, amikor mindketten jelentkeztek a felkészítő tanfolyamra, hogy alkalmassági határozatot szerezzenek. Jó pár év eltelt a várakozással, míg végre megérkezett egy gyönyörű kisfiú, akinek a polcára felkerült a kötött babacipő is. Óriási öröm volt az új családtag, aki a szülők mellé 3 nagyszülőt, 8 unokatesót és egy csomó jóbarátot is kapott.

Krisztián 2 és fél éves koráig egy gyermekotthonban élt, ahol visszafogott és beosztott gondoskodás-adagját kaphatta meg a szerető, de túlterhelt dadusoktól. A gyerekotthonok kisebb-nagyobb lakóinak legnagyobb álma és vágya, hogy családban élhessenek, apukájuk és anyukájuk legyen. A kisebbek ezt még csak ösztönszerűen tudják, érzik és éreztetik, míg a nagyobbak egyre elkeseredettebben küzdenek ezért. Minél idősebbek, annál kisebb az esélyük, hogy valaki édesgyermekének fogadja be őket. Egy részüknek be kell érniük azzal, hogy barátokat szereznek, akikkel őszintén megoszthatják érzéseiket, de az igazi szülők álmok maradnak számukra. Krisztián szerencsés volt, életében eljött az a csodálatos nap, amikor többszöri ismerkedés után egy kétgyermekes család befogadta őt harmadiknak, hosszú időre: örökbe. A gyönyörűség pillanatai voltak neki, amikor újra és újra hallotta, hogy ő hogy hiányzott nekik, és soha, de soha nem fognak egymástól elválni.

Adrienn már majdnem 17 éves volt. Ahogyan a barátja is, akitől babát várt. Pontosabban nem várta, de amikor megérkezett, az ijedtség után meglepetten vette észre magán, hogy mosolyog és eljátszott a gondolattal, hogy anyuka lesz. Sajnos csak ő, mert a barátja már nem volt annyira barátságos, amikor megtudta, hogy hárman lettek. Ez Adrienn számára elviselhetetlen helyzetet jelentett. Nagyon szerette a nagy Őt, de a kicsi Őt is. Bár a szülők és barátok szinte egy emberként forszírozták, a „kisműtétre” nem volt hajlandó elmenni. Azt viszont belátta, hogy ő még éretlen az anyaságra és a babájának az a legjobb, ha lesz édesapja és édesanyja. Ezért megszülte és örökbe adta első gyermekét. Még évekkel később is évente megemlékezett róla, amikor már több gyermek anyukájaként éltek férjével.

Az örökbefogadás háromszögében a gyermekek a legfontosabbak. Ők többnyire jól járnak, sőt nagyon jól, mivel ha nem is a biológiai szüleik, de szerető szüleik nevelik fel őket. Az örökbefogadó családoknak is egy talált kincs a gyermek még akkor is, ha az anyaméhen belül vagy a korai baba vagy csecsemőkorban elszenvedett stresszhelyzet miatt extra mennyiségű szeretetet, törődést igényelnek. Akinek viszont több hónapos rejtettségben kell szíve alatt nevelnie a babát, aki félig az övé, mégsem lesz az övé, akinek szégyenkezve kell a gyámhivatali papírokat kitöltenie, hogy kijelentse: „lemondok gyermekemről”, akit – miután 9 hónapig megosztotta ételét, idejét, erejét magzatával és fájdalommal életre segítette azt – a kórházban is megvetéssel szolgálnak ki és bocsátanak onnan el, nekik ez a történet egy gyász időszak kezdete. A vígasz, hogy: „mégiscsak életet adtam neki”, a remény, hogy: „sikeres életet élhet és egyszer majd talán találkozhatunk is még” nagyon fontosak, de akármennyire is igazságtalannak érezzük: ennek a történetnek ők rövid távon a vesztesei.

Az örökbefogadás leggyakrabban egy olyan win-win-lose megállapodás, amelyben ketten örülnek, és valaki sír.

November 9. az örökbefogadás világnapja. Emlékezzünk meg ma arról a több ezer örökbeadó anyáról is, akik ilyen történettel élnek köztünk. Adjunk nekik nagyobb megbecsülést és segítséget, hiszen az áldozatvállalásuk által egy újabb ember van a Földön! Köszönet az Életadóknak!