Barion Pixel

Hétköznapokon 8-17 között: 

Civilek a gyermekvédelemben

Civilek a gyermek-védelemben

október 7, 2022

Ne ítélj elsőre! Ezzel a szlogennel indul az idei október 7-ei kampány az állami gondoskodásban élő gyerekek napja alkalmából. Az SOS Gyermekfalvak kezdeményezésére tavaly óta ezen a napon a média kiemelten foglalkozik a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek ügyével. Idén is várják a médiák és cégek jelentkezését, akik csatlakoznának a kampányhoz.

Minden hetedik ember nem örülne annak, ha gyermeke egy állami gondozottal kötné össze az életét

„Minek jöttél anyák napjára, neked fölösleges!” – szegezték neki a mondatot az akkor 8 éves Heninek.

„A munkahely változásnál volt az bennem, hogy jaj, most elmondjam, hogy hogy én állami gondozott voltam? És akkor igazából így rájöttem, hogy ez ugyanúgy hozzátartozik az életemhez, mint az hogy szőke a hajam vagy bármi más” – osztja meg Flóra.

Az állami gondoskodásban élő gyerekek sokszor saját bőrükön tapasztalják meg az előítéleteket. Az SOS Gyermekfalvak online felmérésében arra volt kíváncsi, hogyan viszonyulnak az emberek az állami gondoskodásban élő, vagy ott felnőtt személyekhez. A kérdőívet közel 2000 fő töltötte ki.

A megkérdezettek 7 %-a gondolja úgy, hogy maga a gyerek tehet róla, hogy állami gondoskodásba került, ugyanennyien pedig nem tudják eldönteni, hibás-e a gyerek. A férfiak szigorúbban ítélkeznek, minden hetedik a gyereket hibáztatja, míg a nők közül csak minden tizenhatodik.

„23 ezer gyerek él állami gondoskodásban, 140 ezer gyerek pedig olyan körülmények között, hogy bármikor elveszíthetik a szüleiket. Többnyire elhúzódó bántalmazás, elhanyagolás, szexuális zaklatás, a szülők szenvedélybetegesége, krónikus betegsége miatt kerülnek gyermekvédelembe. Nem hibáztathatók a múltjukért, ők a körülmények áldozatai. Hatalmas erőfeszítést kell tenniük, hogy fel tudjanak állni innen mindezt az előítéletek gyűrűjében” – mondja Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője.

Minden harmadik válaszadó egyetért azzal az állítással, hogy az állami gondozottak gyakrabban szegnek törvényt, minden hatodik megkérdezett pedig úgy véli, hogy többet is hazudnak. Akinek van személyes kapcsolata állami gondozottal, lényegesen nagyobb arányban ért egyet utóbbi állítással (16 %), mint azok, akiknek nincs (9 %).

Jelentős azoknak a száma is, akik nem tudnak állást foglalni ezekben a kérdésekben, a megkérdezettek közel negyede bizonytalan.

“Az évente végzett hajléktalan felmérés szerint az utcán élő hajléktalan emberek 20%-a volt valaha állami gondozott hosszabb-rövidebb ideig. Ez egy tartós tendencia, nem csökken. Ugyancsak sokan, további 20% került az állami gondozottak közül börtönbe, vagy lett prostituált. Ahhoz, hogy ezek a gyerekek ne termeljék újra szüleik történetét, ne szegénységben, alacsony iskolai végzettséggel vagy az utcán végezzék, rengeteget kell önerőből dolgozniuk, és rengeteg segítséget kell kapniuk a szakemberektől, elfogadást a társadalomtól. A családot pedig egy nevelőszülői család tudja leginkább biztosítani számukra szüleik elvesztése után” – teszi hozzá a szakember.

A megkérdezettek többsége nem tartja lényegesnek, hogy kollégájának vagy alkalmazottjának van-e állami gondozotti múltja, csupán 2 % elutasító velük szemben. Hasonlóan gondolkodnak a válaszadók azzal kapcsolatosan is, ha szomszédjuk, vagy albérlőjük lenne volt állami gondozott.

Gyerekük padtársaként a megkérdezettek 5 % nem örülne állami gondozotti múlttal rendelkező osztálytársnak, 6 %-uk pedig nem venné szívesen, ha gyermekük barátja gyermekvédelemben élne. Az állami gondozottakkal való személyes tapasztalat ezen a vélekedésen nem változtat. A férfiak a nőknél kevésbé toleránsak a gyereküket érintő kérdésekben. Majdnem minden tizedik férfi elutasító azzal kapcsolatosan, ha gyermeke padtársa állami gondozott lenne, míg a nők közül minden huszonötödik.

Bár a felmérés alapján alig zavarja a megkérdezetteket, ha kollégájuk, alkalmazottjuk, szomszédjuk állami gondozott lenne, azzal kapcsolatosan már elutasítóbbak, ha gyermekük párjának lenne ilyen múltja. Bár a többség közömbös (70 %), minden hetedik válaszadó nem örülne ennek (13,9 %).
Hasonló arányban elutasítóak nők és férfiak is ebben a kérdésben.

„A felmérésből is látható hogy kevés tapasztalata van az embereknek az állami gondoskodásban élőkkel kapcsolatosan, részben negatívan vélekednek róluk, részben nincs ismeretük róluk, láthatatlanok számukra. Október 7-én az ő személyes történeteiket szeretnénk megmutatni, hogy lebontsuk a velük kapcsolatos előítéleteket a kampányhoz csatlakozó médiák és cégek segítségével” – mondta Szilvási Léna.

Ne ítélj elsőre!  Erre hívja fel a figyelmet az SOS Gyermekfalvak.
Október 7. az állami gondoskodásban élő gyerekek napja.
 Ha Te is szeretnéd támogatni a segítő munkájukat, itt megteheted:
https://www.sos.hu/oktober7/

SZERETNÉD TÁMOGATNI A MENTORMUNKÁNKAT?

Alapítványunk önkénteseivel sok éve járunk be gyermekotthonokba és anyaotthonokba, Családok Átmeneti Szállására, hogy beszélgessünk a fiatalokkal és programokat szervezzünk nekik. Igyekszünk adományokkal is segíteni a nevelők és szakmai vezetők munkáját.

A következő linkre kattintva megteheted:

Köszönjük, hogy ezzel az adományozói csomaggal támogatod, hogy gyermekotthonban lakó gyerekeknek és fiataloknak rendszeresen segíteni tudjunk.

Ha ilyen támogatói csomagot vásárolsz, mi személyre szabott ajándékkal lepünk meg egy állami gondozott gyermeket.

Forrás: SOS Gyermekfalvak

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp

Közösségépítés, szemléletformálás

Együtt többet tehetünk! Nincs annál nagyobb öröm számunkra, mint amikor látjuk, hogy egy kisbaba hazatérhet szerető otthonába!

Nagylelkű támogatóink segítsége nélkül számos krízisterhes anyuka maradt volna egyedül problémájával. Legyél te is támogatója ennek a felemelő munkának!

Mentorálás

Heti rendszerességgel látogatunk el gyermekotthonokba, ahol igyekszünk minél több értékes időt együtt tölteni a fiatalokkal.

Emellett zenei programokkal, szabadidős tevékenységekkel és sok-sok élménnyel igyekszünk gazdagítani a lakók életét.

Például speciális, “Hangszín” nevet viselő zenei rendezvényünkön különböző zenei stílusokkal, zenészek életútjával, hangszerekkel ismerkedhettek meg a gyerekek, erdei táborunkban pedig öt felejthetetlen nyári napot tölthettünk el együtt a természetben, internet és térerő nélkül, rengeteg nevetéssel, játékkal, zenéléssel, beszélgetéssel, közös főzéssel.

Az élményprogramok mellett kiemelten fontos számunkra ez egyéni mentorálás, melynek keretében személyes beszélgetésekben igyekszünk olyan kérdésekben segítséget nyújtani mint pályaorientáció, továbbtanulás, jövő tervezés. Napi kapcsolattartással támogatjuk őket a tanulásban, a sportban, a viselkedési zavarok leküzdésében, hogy a lehető legjobban ki tudjanak teljesedni, és sikeres pályát tudjanak befutni.

A célunk az, hogy valamennyi állami gondoskodásban élő gyermek mellett álljon egy olyan mentor, aki személyre szabottan, a fiatal helyzetéhez, korához, kihívásaihoz, érdeklődési köréhez mérten tud neki támogatást nyújtani.

Prevenció

Te is úgy gondolod, hogy rengeteg krízis elkerülhető lenne megfelelő tájékoztatással?

Kapcsolódj be prevenciós programunkba, melynek keretében fiatalokat és szüleiket is megszólító, tudatos és értékorientált szexuális életre felkészítő kurzusokat szervezünk.

Célunk, hogy minél több helyre eljuttassuk ezt a nemzetközileg ismert, biológiai, fejlődéspszichológiai, és kötődéselméleti szempontokra épülő szexuálpedagógiai programot, melynek segítségével a serdülők felelősségteljes, döntésképes felnőttekké válhatnak, megfelelő tájékozódási képességet szerezve az őket körülvevő információáradatban.

Küzdjünk együtt azért, hogy azok a már szinte elfeledett értékek, mint a felelős szexualitás, az önértékelés újra előtérbe tudjanak kerülni, melyek oktatása ma egyre nehezebb feladatot ró pedagógusra, iskolára, szülőkre egyaránt.


Örökbefogadáson gondolkoztok?

Kedves örökbefogadni szándékozó házaspár, köszöntelek Benneteket az oldalunkon és szeretném megköszönni, hogy érdeklődtök az örökbefogadás iránt. Lehet, hogy már határozattal is rendelkeztek és várjátok az első gyermeketek megérkezését vagy éppen egy kistestvért. 

Rendkívül fontos, hogy ez a várakozási idő reményteljes legyen számotokra, ugyanakkor reális elvárásokat tudjatok támasztani magatok és a közvetítésben résztvevő szakemberek felé.

Krízisterheseket támogatunk

Szembesültél azzal, hogy várandós vagy? Váratlanul ért ez a hír? Úgy érzed, hogy nem jókor érkezik ez a gyermek vagy olyan valakitől származik, akitől te nem szeretted volna, fordulj hozzánk bizalommal!

Beszélgessünk, találkozzunk, nézzük át együtt a helyzetedet és elmondjuk neked, hogy mi miben tudunk Neked segíteni. Az elmúlt 12 évben sok hozzád hasonló fiatallal beszélgettünk és nagy részüknek tudtunk olyat mondani vagy adni, amiért ők utólag hálásak voltak és segített nekik abban a nehéz életszakaszukban, amin éppen átmentek. 

Hidd el, hogy ha megoldhatatlannak tűnik a helyzet, amibe kerültél, úgy érzed, hogy gondot jelent a méhedben fejlődő magzat, ebből a helyzetből van kiút. Szeretnénk a döntésedben támogatni, hogy olyan döntést hozhass, amit ma, holnap és 20 év múlva is fel tudsz vállalni és ami olyan része lesz a történetednek, amivel a legbelső részed is azonosulni tud.