Barion Pixel

Hétköznapokon 8-17 között: 

Önkéntesség és mentorálás

január 5, 2024

2023 éves beszámoló

Mindig nehéz feladat összefoglalni egy évet, hiszen annyi élmény, esemény, kihívás és
eredmény villan fel hirtelen. A számok és adatok mögött megannyi érzelem, szervezés,
beszélgetés, fáradtság és feltöltődés van, és ezeket nehéz szavakban visszaadni.

Az idei évben csapatunk Budapesten rendszeresen két gyermekotthonban, vidéken pedig 3
lakásotthonban tevékenykedett. Összesen 21 aktív önkéntes munkálkodott azon, hogy azok az
állami gondoskodásban élő gyermekek, akikkel kapcsolatban állunk, minél több személyes
figyelemben részesüljenek. Ez körülbelül 50-60 gyermeket, valamint utógondozásban lévő
fiatalt jelent. A budapesti intézményekben heti illetve 3 heti rendszerességgel, Szabolcs
megyében két hetente vagyunk jelen, nem számítva a mentoráltakkal történő külön
találkozásokat, a felvételiben, edzéseken, fellépéseken, versenyeken való támogató
részvételeket.

Önkéntesség Szabolcs megyében

Szabolcs megyében, Nyíregyházától nem messze 3 lakásotthonban vagyunk jelen  önkénteseinkkel. Ebben az évben fő célnak az érzelmek közös megélését, feldolgozását tűztük  ki. Ebben filmezések, interaktív beszélgetések, drámajátékok, közös zenélések voltak  segítségünkre. Emellett belecsempésztük az idei programok közé a káros szenvedélyekről,  függőségekről való beszélgetést. Plakátot készítettünk a dohányzás hatásairól, valamint a  leszokást segítő lehetőségekről. Terveztük közösen a jövőt, felmértük az egyéni lehetőségeket, motiváltságot, érdeklődési köröket. Igyekeztünk sokat beszélgetni újra és újra a tisztelet  fontosságáról, háláról, engedelmességről. Az év végi időszakban pedig könnyed  kézműveskedéssel, képeslap készítéssel és mézeskalács díszítéssel zártuk az évet.

Budapesti mentorcsapataink

Statisztikailag csupán annyit írhatnánk, hogy 2 fővel bővült a budapesti létszámunk, azonban  nagy büszkeséggel tekintünk vissza erre az évre, mert egy sokkal összetartóbb, erősebb  csapatunk van, akik egytől-egyig szívvel-lélekkel foglalkoznak a gyerekekkel, ötletelnek,  szerveznek, készülnek, fejlesztik magukat és egymásra is maximálisan odafigyelnek. Két  budapesti csapatunknak köszönhetően rengeteg élménnyel, eredménnyel zárhatjuk az évet.

pesti gyermekotthonba továbbra is 3 hetente látogatunk el immáron másfél éve.  Összesen 16 alkalommal voltunk a gyerekeknél különböző programokkal.

Idén a foglalkozások, programok alkalmával megneveztük a főbb érzelmeket, amelyeket egy  kis dráma játékkal igyekeztünk tudatosítani a gyerekekben. Beszélgettünk arról, hogy kinek,  mit jelent a barátság. Feltettük a nagy kérdést is: “Mi leszel, ha nagy leszel?” a jövőkép,  pályaválasztás jegyében. Egy rendkívül inspiráló filmrészlet segítségével a kitartás, a versengés  is terítékre került. Igyekeztünk számukra hiteles életpályákon keresztül bemutatni, hogy nehéz  körülmények közül is ki lehet törni, és lehet boldog, átlagos, normális életet élni. Ennek  részeként Nick Vujicicról vetítettünk le egy videót, majd Danó Évát hívtuk meg személyesen,  akivel megnéztük a Traumáinkon innen és túl című dokumentumfilmet, majd az ő sorsáról, a  gyerekek nehézségeiről beszélgettünk közösen. 

Jól sikerült témánk volt még a szeretetnyelvek feldolgozása, amely során a kisebbek  lerajzolták, hogy kit szeretnek a legjobban, a nagyok pedig egy teszt segítségével megtudhatták,  nekik mi a szeretetnyelvük. A számukra nehezebb témákon mozgásos, sportos ügyességi  feladatokkal oldottunk. A nyár folyamán egyszer egy nagyobb hot-dog sütős kerti partyt  rendeztünk, két alkalommal pedig az otthonon kívül is szerveztünk rövid programot. A közeli  parkban piknikeztünk és játszottunk. Ősszel még igyekeztünk egy-két komolyabb témát  bedobni, amit felelsz vagy mersz játékba csomagoltunk be. Nagyon élvezték. Tartottunk  érzékenyítő foglalkozást. Megpróbáltuk közösen átélni azt, hogy milyen nehézségekkel,  kihívásokkal kell szembenéznie egy mozgás- vagy látássérült vagy éppen egy autista embernek.  Az év végén igyekeztünk külön figyelmet fordítani a nagyobbakra, akikkel külön sétát tettünk  a közelben egy kis sütizéssel megspékelve, így lehetőségünk volt beszélgetni velük, meghallgatni őket. Az évet pedig természetesen a karácsonyi hangulat koronázta meg egy kis  ajándékozással és közös korcsolyázással.

A budai gyermekotthonban néhány nagyobb, közös rendezvényt valósítottunk meg,  azonban a hangsúly továbbra is a kisebb, személyes figyelmet biztosító programokon volt.  Volt, akivel edzőterembe jártunk és segítettünk az egészséges életmód kialakításában. Volt,  akivel féléves vizsgára készültünk. Sor került városnéző, ismeretterjesztő sétákra, de nagy  focimeccsekre, rollerezésre és kerékpározásra. Több alkalommal játékos formában  beszélgettünk a médiáról és a valóságról, a különböző értékekről, kitartásról. Egy kis  kényeztető arcpakolással fűszerezett mozizás keretében dolgoztuk fel filmek mondanivalóját.  Februárban fánksütés mellett beszélgettünk a különböző nemzetek farsangi szokásairól, majd  november végén pulykasült és sütőtökös pite mellett a Hálaadás hagyományát jártuk körül.  Saját hagyományaink kialakításán is dolgoztunk. Idén második alkalommal szerveztük meg  a Hangszín nevet viselő rendezvényünket, amely arra szolgál, hogy motiválja a fiatalokat a saját  hangjuk, tehetségük, érdeklődési körük megtalálására. Idén nagy örömünkre szolgált, hogy  mindkét budapesti gyermekotthon lakói részt vehettek rajta. A program során kipróbálhatták  színészi tehetségüket a gyerekek, amelyben a pécsi színház egyik színésznője – Illés Alexa – segített instrukciókkal és saját történetének elmesélésével. Pajor Tamással is beszélgethettek a  gyerekek, majd egy rögtönzött „Ki mit tud?” keretében néhányan megcsillantották rap, ének és  beatbox tehetségüket is.  

Az év legjobban várt programja továbbra is az Erdei tábor volt, amelynek a helyszínt újra  Ágasegyháza biztosította. Idén is rengeteg élményt passzíroztunk bele a szűkös tábori napokba.  Ismét volt quadozás, éjszakai túra, állatsimogató, medencézés, közös főzés. Idén tűzrakási  tilalom nem gátolta a tábortüzet, amely mellett vidám beszélgetésekre, zenélésre, játékokra  kerülhetett sor. A gyerekekkel azóta is nagyon szeretjük visszanézni a táborban készült képeket  és videókat, amelyekből egy kis ízelítő az alábbi linken található. 

Ősszel a kamaszok részére elindítottuk a Teenstar foglalkozásokat az önismeret, a barátság,  párkapcsolat és őket érdeklő témákban. 

Eljutva az év végéhez pedig nem maradhatott el a közös karácsonyi ünneplés. Igazán  felhőtlen és vidám karácsonyi partink volt a gyerekekkel. Rengeteget játszottunk és nevettünk.  A Top10, a Ligretto és a Monopoly vitték a prímet, de sem a délelőtt sem a délután nem telt el  úgy, hogy ne játszottak volna le a srácok egy focimeccset az udvaron. A közös ebéd, Virág  mézeskalácsa, a karácsonyi zenék fokozták a hangulatot. A személyes ajándékokat pedig  mindenki izgatottan, széles mosollyal fogadta.

A közös élmények, jó hangulat mellett izgalmas tapasztalat, ahogy évről évre őszintébb,  hasznosabb beszélgetésekre kerül sor és közben formálódnak új mentor-mentorált kapcsolatok.

Mentorálás

2023 elején a budai otthonban még egy leányzó mondott örömmel igent a mentorálásra. Így  az otthonban már 4 gyermek esetében zajlik mentorálás, amely során sokkal célzottabban,  személyre szabottan tudunk támogatást nyújtani. Sokat izgultunk, drukkoltunk idén értük,  ugyanis ketten idén végezték el a 8. osztályt, így iskolákat kerestünk és felvételikre kísértük  őket. Egyiküket pedig nyelvvizsgára készülésben segítettük és a folyosón keresztbe tett ujjakkal  drukkoltunk neki a szóbelinél. Jelentkeztünk diákmunkára, izgatottan drukkoltunk  focimeccseken és fellépéseken, de amikor arra volt szükség, akkor pszichológushoz is mentünk  együtt.

És persze számos élményprogramot szerveztünk, ahol rengeteg nevetés, beszélgetés  kerülhetett a középpontba.

Idén vidéken is elindulhatott egy mentorálás. Két önkéntesünk Tégláson egy javítóintézetből  kikerült lány mellé tudott odaállni, és nagyon eredményesen segítik a tanulásban, a céljainak  megvalósításában. 

És mennyi minden történt még idén…

Év elején egy átmeneti otthonban nagytakarítást szerveztünk, amíg az éppen ott lakó  csöppségek a McDonald’s-ban ebédelhettek. Egy másik otthonban a gyerekekkel közösen tavaszi udvar rendezésben segédkeztünk.  Több intézménybe sikerült alkalomszerűen adományokat eljuttatnunk. Leginkább a  kisebbeket támogatva kisággyal, pelussal, vagy éppen babaváró kezdőcsomaggal.  Idén is meglátogattunk gyereknapon egy esztergomi intézményt, ahova Tibessel érkeztünk  meg egy nagyon hangulatos koncertre.

Szerveztünk szakmai beszélgetéseket és csapatépítőket az önkénteseink számára, amelyekre  a jövőben még nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni. Felvettük a kapcsolatot más alapítványokkal, szervezetekkel, amelyek közül külön  kiemelnénk a Kuckó Önkéntes Programot.  

Valamint a 2023-as év egyik különlegessége és egy izgalmas, új kihívás számunkra a  gyermekotthonból kikerült fiatalokkal való kapcsolattartás. Hosszú távú célunk, hogy addig  állhassunk a fiatalok mellett, amíg igénylik és valódi támogatást tudunk nyújtani számukra.  Jelenleg 5 olyan fiatallal van kapcsolatunk, akik esetében már utánkövetés zajlik. Fő célunk a kapcsolat fenntartása, hogy nyomon kövessük a sorsuk alakulását. Jelenleg leginkább a  munkakeresésben segítjük őket, valamint a tanulmányaik folytatásában. Motiváljuk őket új  célok kitűzésére, és sajnos szükség esetén a függőségekkel szembeni küzdelemre. 

Hálásan zárjuk a 2023-as évet, de tudjuk, hogy mindez nem valósulhatott volna meg a  támogatóink nélkül. Ezért ezúton is szeretnénk megköszönni minden kedves  támogatónknak a felajánlásokat, segítségnyújtást! Kiemelten köszönetet szeretnénk  mondani a Bornemisza Péter Gimnáziumnak, amely több rendezvényünknek is helyszínt  biztosított, a kecskeméti Hit Gyülekezetének a nyári táborunk helyszínéért, Tapodi Zsoltnak a  Kisfái Közösségi Házért, ahol Hálaadás napi programunkat valósíthattuk meg. Továbbá külön  köszönet a Palásti Project-nek idén is a Hangszín rendezvényen történő fotózásért és  videózásért, és a Pesti Pipinek a karácsonyi menü biztosításáért, Tibesnek a dedikálásért és az  esztergomi koncertért. 

ELMONDHATATLANUL HÁLÁSAK VAGYUNK MINDAZÉRT A RENGETEG TÁMOGATÁSÉRT, FELAJÁNLÁSÉRT, AMIT IDÉN IS KAPTUNK!

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp

Közösségépítés, szemléletformálás

Együtt többet tehetünk! Nincs annál nagyobb öröm számunkra, mint amikor látjuk, hogy egy kisbaba hazatérhet szerető otthonába!

Nagylelkű támogatóink segítsége nélkül számos krízisterhes anyuka maradt volna egyedül problémájával. Legyél te is támogatója ennek a felemelő munkának!

Mentorálás

Heti rendszerességgel látogatunk el gyermekotthonokba, ahol igyekszünk minél több értékes időt együtt tölteni a fiatalokkal.

Emellett zenei programokkal, szabadidős tevékenységekkel és sok-sok élménnyel igyekszünk gazdagítani a lakók életét.

Például speciális, “Hangszín” nevet viselő zenei rendezvényünkön különböző zenei stílusokkal, zenészek életútjával, hangszerekkel ismerkedhettek meg a gyerekek, erdei táborunkban pedig öt felejthetetlen nyári napot tölthettünk el együtt a természetben, internet és térerő nélkül, rengeteg nevetéssel, játékkal, zenéléssel, beszélgetéssel, közös főzéssel.

Az élményprogramok mellett kiemelten fontos számunkra ez egyéni mentorálás, melynek keretében személyes beszélgetésekben igyekszünk olyan kérdésekben segítséget nyújtani mint pályaorientáció, továbbtanulás, jövő tervezés. Napi kapcsolattartással támogatjuk őket a tanulásban, a sportban, a viselkedési zavarok leküzdésében, hogy a lehető legjobban ki tudjanak teljesedni, és sikeres pályát tudjanak befutni.

A célunk az, hogy valamennyi állami gondoskodásban élő gyermek mellett álljon egy olyan mentor, aki személyre szabottan, a fiatal helyzetéhez, korához, kihívásaihoz, érdeklődési köréhez mérten tud neki támogatást nyújtani.

Prevenció

Te is úgy gondolod, hogy rengeteg krízis elkerülhető lenne megfelelő tájékoztatással?

Kapcsolódj be prevenciós programunkba, melynek keretében fiatalokat és szüleiket is megszólító, tudatos és értékorientált szexuális életre felkészítő kurzusokat szervezünk.

Célunk, hogy minél több helyre eljuttassuk ezt a nemzetközileg ismert, biológiai, fejlődéspszichológiai, és kötődéselméleti szempontokra épülő szexuálpedagógiai programot, melynek segítségével a serdülők felelősségteljes, döntésképes felnőttekké válhatnak, megfelelő tájékozódási képességet szerezve az őket körülvevő információáradatban.

Küzdjünk együtt azért, hogy azok a már szinte elfeledett értékek, mint a felelős szexualitás, az önértékelés újra előtérbe tudjanak kerülni, melyek oktatása ma egyre nehezebb feladatot ró pedagógusra, iskolára, szülőkre egyaránt.


Örökbefogadáson gondolkoztok?

Kedves örökbefogadni szándékozó házaspár, köszöntelek Benneteket az oldalunkon és szeretném megköszönni, hogy érdeklődtök az örökbefogadás iránt. Lehet, hogy már határozattal is rendelkeztek és várjátok az első gyermeketek megérkezését vagy éppen egy kistestvért. 

Rendkívül fontos, hogy ez a várakozási idő reményteljes legyen számotokra, ugyanakkor reális elvárásokat tudjatok támasztani magatok és a közvetítésben résztvevő szakemberek felé.

Krízisterheseket támogatunk

Szembesültél azzal, hogy várandós vagy? Váratlanul ért ez a hír? Úgy érzed, hogy nem jókor érkezik ez a gyermek vagy olyan valakitől származik, akitől te nem szeretted volna, fordulj hozzánk bizalommal!

Beszélgessünk, találkozzunk, nézzük át együtt a helyzetedet és elmondjuk neked, hogy mi miben tudunk Neked segíteni. Az elmúlt 12 évben sok hozzád hasonló fiatallal beszélgettünk és nagy részüknek tudtunk olyat mondani vagy adni, amiért ők utólag hálásak voltak és segített nekik abban a nehéz életszakaszukban, amin éppen átmentek. 

Hidd el, hogy ha megoldhatatlannak tűnik a helyzet, amibe kerültél, úgy érzed, hogy gondot jelent a méhedben fejlődő magzat, ebből a helyzetből van kiút. Szeretnénk a döntésedben támogatni, hogy olyan döntést hozhass, amit ma, holnap és 20 év múlva is fel tudsz vállalni és ami olyan része lesz a történetednek, amivel a legbelső részed is azonosulni tud.