9+9, bent és kint rajzpályázat eredményhirdetése
Minden résztvevőnek gratulálunk, mert fantasztikus művek születtek – fantasztikus gyerekektől! És annyi, de annyi (több,
Minden résztvevőnek gratulálunk, mert fantasztikus művek születtek – fantasztikus gyerekektől! És annyi, de annyi (több,
Több, mint 500 esetben fordultak hozzánk krízisterhes kismamák és családjaik az elmúlt években, akiknek tudtunk segíteni.
Együtt tudunk érezni a bajba jutottakkal és segítünk nekik megtalálni a krízisből kivezető utat.
Kezdőcsomagot adunk a gyermekük megszülését vállaló krízisterheseknek, és szükség esetén segítünk rendbehozni lakáskörülményeiket is.
Aktivistáinkkal önkéntes alapon, civil támogatással és 1%-os felajánlások segítségével dolgozunk.
A több, mint 500 esetből 22 esetben nem volt lehetőség a baba hazavitelére, de ezeknek a babáknak is sikerült várva váró szülőket és szerető otthont találni.
Orvos szakembereink rendszeresen tartanak előadásokat gimnáziumokban a tudatos és értékorientált szexuális életről.
Ismerd meg a Várva Várt Alapítvány közhasznú munkáját!
nehéz helyzetbe került családnak segítettünk
Segítünk azoknak, akik kritikus anyagi, családi vagy más körülmények miatt úgy érzik, nem tudják vállalni kisbabájukat.
Támogatjuk azokat a párokat, akik vállalják egy nehéz sorsú gyermek felnevelésének felelősségét.
gyermek hazakerülésében segítettünk
tinédzserrel beszélgettünk
Rengeteg krízis elkerülhető lenne, ezért fontosnak tartjuk a tudatos és értékorientált szexuális életre felkészítő előadások szervezését fiatalok számára.
éve
működünk
városban
van aktivistánk
önkéntessel
dolgozunk
Akár segítséget szeretnél kérni terhességeddel kapcsolatban, vagy más témában keresel minket, írj nekünk és felvesszük Veled a kapcsolatot!
Üzeneted elküldésével automatikusan elfogadod a Várva Várt Alapítvány adatkezelési nyilatkozatát.
A hősök nem születnek, hanem tetteik által válnak hőssé. Ehhez elég a kicsi, de jó cselekedet – mert a tett nagyságát nem az méri, aki adja, hanem az, aki kapja. Ma lehetőséget adunk, hogy akár egy pillanatra is hőssé váljon azok számára, akiknek szükségük van az Ön segítségére! Ha a projekt felkeltette érdeklődését, több információt az alábbi linken találhat.
Együtt többet tehetünk! Nincs annál nagyobb öröm számunkra, mint amikor látjuk, hogy egy kisbaba hazatérhet szerető otthonába!
Nagylelkű támogatóink segítsége nélkül számos krízisterhes anyuka maradt volna egyedül problémájával. Legyél te is támogatója ennek a felemelő munkának!
Heti rendszerességgel látogatunk el gyermekotthonokba, ahol igyekszünk minél több értékes időt együtt tölteni a fiatalokkal.
Emellett zenei programokkal, szabadidős tevékenységekkel és sok-sok élménnyel igyekszünk gazdagítani a lakók életét.
Például speciális, “Hangszín” nevet viselő zenei rendezvényünkön különböző zenei stílusokkal, zenészek életútjával, hangszerekkel ismerkedhettek meg a gyerekek, erdei táborunkban pedig öt felejthetetlen nyári napot tölthettünk el együtt a természetben, internet és térerő nélkül, rengeteg nevetéssel, játékkal, zenéléssel, beszélgetéssel, közös főzéssel.
Az élményprogramok mellett kiemelten fontos számunkra ez egyéni mentorálás, melynek keretében személyes beszélgetésekben igyekszünk olyan kérdésekben segítséget nyújtani mint pályaorientáció, továbbtanulás, jövő tervezés. Napi kapcsolattartással támogatjuk őket a tanulásban, a sportban, a viselkedési zavarok leküzdésében, hogy a lehető legjobban ki tudjanak teljesedni, és sikeres pályát tudjanak befutni.
A célunk az, hogy valamennyi állami gondoskodásban élő gyermek mellett álljon egy olyan mentor, aki személyre szabottan, a fiatal helyzetéhez, korához, kihívásaihoz, érdeklődési köréhez mérten tud neki támogatást nyújtani.
Te is úgy gondolod, hogy rengeteg krízis elkerülhető lenne megfelelő tájékoztatással?
Kapcsolódj be prevenciós programunkba, melynek keretében fiatalokat és szüleiket is megszólító, tudatos és értékorientált szexuális életre felkészítő kurzusokat szervezünk.
Célunk, hogy minél több helyre eljuttassuk ezt a nemzetközileg ismert, biológiai, fejlődéspszichológiai, és kötődéselméleti szempontokra épülő szexuálpedagógiai programot, melynek segítségével a serdülők felelősségteljes, döntésképes felnőttekké válhatnak, megfelelő tájékozódási képességet szerezve az őket körülvevő információáradatban.
Küzdjünk együtt azért, hogy azok a már szinte elfeledett értékek, mint a felelős szexualitás, az önértékelés újra előtérbe tudjanak kerülni, melyek oktatása ma egyre nehezebb feladatot ró pedagógusra, iskolára, szülőkre egyaránt.
Kedves örökbefogadni szándékozó házaspár, köszöntelek Benneteket az oldalunkon és szeretném megköszönni, hogy érdeklődtök az örökbefogadás iránt. Lehet, hogy már határozattal is rendelkeztek és várjátok az első gyermeketek megérkezését vagy éppen egy kistestvért.
Rendkívül fontos, hogy ez a várakozási idő reményteljes legyen számotokra, ugyanakkor reális elvárásokat tudjatok támasztani magatok és a közvetítésben résztvevő szakemberek felé.
Szembesültél azzal, hogy várandós vagy? Váratlanul ért ez a hír? Úgy érzed, hogy nem jókor érkezik ez a gyermek vagy olyan valakitől származik, akitől te nem szeretted volna, fordulj hozzánk bizalommal!
Beszélgessünk, találkozzunk, nézzük át együtt a helyzetedet és elmondjuk neked, hogy mi miben tudunk Neked segíteni. Az elmúlt 12 évben sok hozzád hasonló fiatallal beszélgettünk és nagy részüknek tudtunk olyat mondani vagy adni, amiért ők utólag hálásak voltak és segített nekik abban a nehéz életszakaszukban, amin éppen átmentek.
Hidd el, hogy ha megoldhatatlannak tűnik a helyzet, amibe kerültél, úgy érzed, hogy gondot jelent a méhedben fejlődő magzat, ebből a helyzetből van kiút. Szeretnénk a döntésedben támogatni, hogy olyan döntést hozhass, amit ma, holnap és 20 év múlva is fel tudsz vállalni és ami olyan része lesz a történetednek, amivel a legbelső részed is azonosulni tud.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.