fbpx
+36 30 329 7315 hétköznapokon
8-17 óra között
Segítséget kérek
Oldal kiválasztása

 folytatás… 

 Kriszti a térdén könyökölve, fejét a tenyerébe temetve, szapora pulzussal várta Ádám érkezését.

A barátjának közvetlenül azután üzent, hogy döntése véglegessé vált: megtartja a babát.

A fiúnak csak annyit mondott, hogy valami nagyon fontosat akar vele megbeszélni.

Ádám nem örült ugyan annak, hogy Kriszti hazarendelte, de hallotta a hangján, hogy komoly dologról lehet szó, úgyhogy közölte, dél körül otthon lesz.

Kriszti idegesen hallgatta a falióra ketyegését. Mintha minden perc egy óra lett volna.

Képtelen volt megnyugodni, annyira félt attól, hogy Ádám el fogja hagyni azért, mert teherbe esett.

Tény, hogy a fiú nem megfelelő az apa szerepre.

Még nagyon fiatal.

És mindketten egyetemisták.

Mégis hogy tudnának felnevelni egy gyereket?

Kriszti fejében megfordult egy pillanatra újra az abortusz gondolata, de emlékeiben visszatért az orvos szavaihoz.

Új életet adhat. Ez a kis ember már úton van. És gondoljon bele, milyen különleges személyiség lesz belőle…”

A döntése végleges.

Ujjait a hasára csúsztatta, mintha a magzatot is nyugtatni akarná.

„Nem lesz semmi baj, én vigyázok rád.”

 Kintről kocsiajtó csapódását hallotta.

Ádám!

Kriszti gyomra görcsbe rándult, a lába remegni kezdett.

A kulcsot hallotta fordulni a zárban.

A kanapén ülve várta, hogy bekövetkezzen az, amitől a legjobban fél.

Ádám sporttáskájával a vállán sietett be a lakásba, jobbra-balra kapkodta a fejét, amikor Krisztit végre megpillantotta a kanapén ülve.

A sporttáskát ledobta az ajtó mellé, nem törődve, hogy kiborul a szőnyegre a tartalma, és közelebb lépett Krisztihez.

  • Mi a baj? – kérdezte rögtön. Tekintetében az aggodalom és az idegesség váltakozott.
  • Hogy értél ide ilyen hamar? – terelt Kriszti, csak hogy ne kelljen egyből a tárgyra térni.
  • Apa hozott el, de ez most mindegy, mondd már! – Ádám legyezte a levegőt maga előtt, mint aki el akarja hajtani a nem fontos részeket, hogy a lényegre térjen.

Kriszti maga mellé ültette, nyelt egy nagyot, majd Ádám kíváncsisággal és rémülettel vegyes szemébe nézett.

Aztán egyszerűen kibukott belőle minden. Félelmeit is megosztotta barátjával, akinek egy pillanat alatt elsötétült a tekintete.

  • Ezt nem mondod komolyan – rázta meg a fejét hitetlenkedve, kínosan elröhögve magát.

Kriszti lefehéredett.

  • De, Ádám… mi babát várunk. Tudom, ez mennyire ijesztő lehet, de…

Ádám védekezőn felemelte a kezeit, és felugrott a kanapéról.

  • Erről nem volt szó – túrt bele a hajába.
  • Én se így terveztem, elhiheted, de így alakult.
  • Hát vetesd el! – mondta Ádám egyszerűen, megrántva a vállát.
  • Te könnyen beszélsz! – kiáltott vissza Kriszti.

Ádám úgy beszélt az abortuszról, mintha csak egy hűtőben megsavanyodott tej kidobásáról lenne szó.

Ádám csodálkozásra nyíló tekintettel meredt a barátnőjére.

Belül vacillált.

  • Akkor mit szeretnél? – kérdezte idegesen a fiú.

Kriszti tudta, hogy ha felvállalja a döntését, Ádámot örökre elveszítheti.

A fiú nem számolt azzal, hogy apa legyen tizenkilenc évesen.

Kriszti nem felelt, csupán tekintetéből lehetett kiolvasni, mit gondol.

  • Szóval meg akarod tartani – nyugtázta Ádám.
  • A döntésem végleges – mondta határozottan Kriszti, de kissé megremegett a hangja.

Látta, hogy Ádám mérlegel, aztán döntésre jut.

  • Jó. Az enyém is – azzal kikerülte Krisztit, és megindult az ajtó felé.
  • Nem hagyhatsz itt! – kiáltott utána a lány.

Érezte, hogy forró könnyek lepik el az arcát.

Ádám még utoljára megfordult, mielőtt felkapta a sporttáskáját.

  • Figyelj, én erre nem állok készen. Még élni akarok – tárta szét a karját, aztán becsapta az ajtót maga mögött.

Kriszti keserves zokogásban tört ki.

Úgy érezte, mintha a magzat is sírna vele.

Ott ült a kanapén tizenkilenc évesen, terhesen, és teljesen egyedül.

Fogalma se volt, mit tegyen.

0